Érzelmi wellness illóolajokkal

Az illóolaj alkalmazást puszta illatozásra lesarkítani épp olyan durvaság, mint amikor a jóga gyakorlását pusztán testhelyzetek kivitelezéseként aposztrofálják. Mindkettő több dimenziós rendszer, amely az ember egészére fejti ki hatását. Egésze alatt pedig értem fizikai szinten a szervek- és szervrendszerek működését, érzelmi szinten a hangulatok változásainak kontrollját, szellemi szinten az önismeret és önfejlesztés állomásait, energetikai szinten pedig a kóshák és csakrák aktivitásait, szerv szintű befolyásait és az életterületekre kifejtett hatásait.

Mikor illóolajokat használunk, nem lehet szem elől téveszteni azt a holisztikus képet, hogy minden dimenzióra hatunk, amelybe egy, a fizikai síkon manifesztálódott emberi lény kiterjed.


Általában akkor kezdünk el foglalkozni egy adott terület problémájával, amikor egyensúlyának kibillentsége, működésének zavara tünetekben jelentkezik. De ez nem az első állomása annak a destruktív folyamatnak, amiben benne vagyunk, csupán a számunkra elsőként értelmezhető jel arra (tudatosságunk szintjétől függően), hogy valami nem működik jól bennünk, vagy körülöttünk. 


A szervek és szervrendszerek összefüggnek és egymásra hatnak a finomabb, érzelmi működésekkel. Együttesen és önmagukban is képviselnek egyfajta energetikai mintázatot, amely szerteágazóan hálózza be és hangolja az ember teljes rendszerét. Személyiségünk, élettapasztalataink, benyomásaink, működéseink, belső mintáink meghatározzák a világra adott reakcióinkat, de magának a világnak az észlelését is.


Különböző szervterületek különböző életterületeket jelenítenek meg, képviselnek bizonyos érzelmi állapotokat, sőt személyiség vonásokat is.

Amikor az illóolajokat alkalmazzuk és tesszük ezt valóban tökéletes tisztaságú, minden szinten manipulálatlan esszenciákkal, melyek a növények makulátlan minőségeit, energiáit, rezgéseit nem hogy hordozzák, de ők maguk azok, akkor jó támogatást adhatunk bizonyos élettani folyamatainknak.

Amikor az illóolaj alkalmazás legfinomabb, szubtilis hatásait érvényesítjük, képesek vagyunk mélyen kódolt tartalmakat átírni, melyek generációkon át öröklődnek.

Ez hatalmas dolog. Lehetőség és esély egyszerre, hogy testileg és lelkileg is teljesebben, tehát jobban és tovább éljünk.

Amikor energetikai rendszerünk működését megismerjük és megértjük akkor a szervi és érzelmi állapotaink összefüggéseit és közös halmazát látjuk át.

Problémáink, kihívásink mindig az elme állapotaiból indulnak ki, amelyek pedig számos tényező által befolyásoltak. Például, hogy milyen érzelmi és viselkedési mintákat hordozunk magunkkal, hogyan tanultuk meg lereagálni, feldolgozni és integrálni a bennünket ért hatásokat. A gondolat, és értem itt ezalatt a mentális működéseinket, befolyásolja és előre determinálja, hogy milyen szerv területeken jelentkeznek bennünk nagy eséllyel működési zavarok, vagy betegségek, illetve mely életterületeken nézünk szembe majd problémával.

Jó példa erre egy nő, aki úgy érkezik meg életének érett szakaszába, hogy egy olyan anya mintáit kapja meg, aki mondjuk a vérzése napjait fájdalmasan éli meg, utálattal van iránta, nem értette meg és nem bontakoztatta ki saját nőiségének virágait, hiszen lányának is ezt a megtapasztalást, meglátást, hitrendszeren keresztül befolyásolt hozzáállást adja tovább azzal, hogy előre vetíti, hogy számára is a menstruáció fájdalmas, kellemetlen és nem kívánatos “női baj”. Márpedig tudjuk, hogy a vérzésünkhöz való viszonyulásunk, annak megélése egész női létünket, a szexualitástól a fogantatásig milyen mértékben határozza meg pszichológiailag és biológiailag egyaránt. A PMS hátterében sokszor torz anyai minták állnak, melyek együtt járnak viszonyulási, tehát elme szintű mintákkal, energetikai problémákkal és szerv szintű tünetekkel, melyek mögött gyakran nem találni valódi fizikai problémát. Persze, hiszen leginkább az fejben van jelen.

Amikor a gyógyítás menetébe bevonjuk az esszenciákat, élettani- érzelmi- energetikai hatásaikat figyelembe véve választjuk meg azokat, a gyógyulás folyamatában jelentős támogatást adunk. Az adott illóolaj hatóanyagai kifejtik hatásaikat egy adott fizikai területre, minőségei az ahhoz kapcsolódó érzelmi működésben érnek el változást, valamint a limbikus rendszer hangolásával, rezgéseik pedig  támogatják a kapcsolódó energetikai teret.

Mikor szubtilis illóolaj alkalmazás komplex és összetett rendszerét alkalmazunk beláthatatlan mélységeinkig érünk el. Az esszenciák molekulái annyira finomak, hogy gyakorlatilag képesek mindenen áthatolni. Még az agy-vér gát szorosan szőtt vonulatai sem állják útjukat.

Mikor az illóolaj fizikai teste szétáradt a test szintjén, szubtilis részei tovább hatolnak a szellem és a lélek szintjei felé. Átitatnak és megmerítenek bennünket önmagukban…

Tudományos mérések bizonyítják, hogy a tiszta növényi esszenciák nagyon magas szintű rezgések állapotait hordozzák. Összehasonlításképpen: az emberi szervezet 62-70 MHz tartományban van jelen egészséges állapotban. Betegség esetén ez a rezgés elkezd csökkenni, 20MHz-nél kezdődik meg a haldoklás állapota. Az esszenciák közül a rózsa olaja rendelkezik a legmagasabb rezgéssel, 320MHz. A levendula rezgése 118MHz, a szantálfa rezgése 96MHz. Mindegyik jóval az emberi tartomány feletti érték.

Alkalmazva őket, akár a légzéssel, akár a bőrre kenve, vagy belsőleg fogyasztva; magunkhoz vesszük ezeket a rezgéseket és emelni kezdenek bennünket, s ezt a rezgésszint változást megérezzük nem csak a hangulatunk megváltozásában, de egész gondolkodási sémáink  palettájának átíródása által is. A negatív minőségű gondolatok megbetegítik a testet – ez mindannyian tudjuk, de látjuk is azt, hogy milyen preventív jelentősége van annak, ha egy esszenciákkal együttműködő életmódot alakítunk ki?

Gondolataink visszahatnak belső működéseinkre és meghatározzák egészségünket. Egy pozitívan hangolt elme, amely magas rezgéstartományban működik képes segíteni saját támogató erőink mozgósítása által az egész szervezet optimális működését.

Azzal, hogy másképpen, egy magasabb rezgéstartományban működve észlelünk, reagálunk, integrálunk és határozzuk meg magunkat és minden ránk ható tapasztalást, gyakorlatilag képessé válunk csírájában elfojtani a problémák kialakulásának lehetőségét amelyek, ahogy fentebb kifejtettem elsődlegesen az elme folyamatokban indukálódnak.

Summa summárum… az emberi test, ahogy az egész világegyetem, rezgésekből épül fel. Ha képessé válunk arra az illóolajok és egyéb életminőségünket pozitívan befolyásoló wellness tevékenységekkel, mint a jóga alkalmazásával, hogy rezgéstartományunkat befolyásolva emeljük azt, fizikailag, szellemileg és spirituálisan is emelkedünk, hiszen matériába szilárdult részeinkre és szubtilis kiterjedéseinkre is hatást gyakorlunk, mégpedig helyes irányba.

Tetszett?

Osszd meg Facebookon
Küldd el emailben

Szólj hozzá

Az oldal tartalma nem másolható

Ha szeretnél kapcsolatban maradni, akkor csatlakozz a közösségi oldalaimhoz.