Test gyönyör

Testünk a létezésünk alapfeltétele. A legszűkebb tér, amiben létezünk. Szexualitásunk alapjának egy fontos építőköve. Ilyen tekintetben nem csak a testünkhöz, hanem a benne zajló folyamatokhoz való viszonyunk is meghatározó. Azonban minden értelemben erős defektusok ütköznek ki sokszor, amelyek hol a korszellemben, társadalmi hozzáállásban, hol az ismeretek hiányában gyökereznek.

Hatások

Mindig is léteztek különböző ideálok. Olyan meghatározott külső jegyek és tulajdonságok, amelyek birtokában, vagy épp hiányában valakit szépnek, kevésbé szépnek, vagy esetleg csúnyának címkéz az átlag. Volt, hogy a kerekded formák, a lágy idomok, a puhaságokkal borított test számított szépnek, máskor pedig a filigrán, szikárabb test vált kívánatossá.

Rengeteg nő életét keserítették meg azok a külső elvárások, amelyektől nem tudták mentesíteni magukat, amelyeknek ha kellett erőszakkal is alárendelődtek, miközben olyan formába akarták belekényszeríteni magukat, amely nem volt a sajátjuk, így nem is érezhették jól magukat benne, vagy éppen kívüle.

Nekünk nőknek mindig is egy nagy csapda a hiúságunk, a megfelelni-, tetszeni vágyásunk és az, ha nem tudjuk helyén kezelni és értékelni testünk adottságait és függetleníteni annak értékelését a mások által elvárt, változó ideáloktól. Ez azért veszélyes, mert a nő, aki nem tudja elfogadni a saját testi adottságait, nem tudja meglátni, méltányolni annak egyediségében és részleteiben rejlő szépségeit, bizony nem tudja úgy viselni sem, hogy az a csábítás eszköze és a gyönyörök játszótere legyen, elsősorban önmaga számára.

Én-kép, Test-kép

Az illóolajok közül a grépfruit olaj igazi tanítónak számít ebben a témában, hiszen abban tud segíteni, hogy pozitív testképet alakítsunk ki magunknak, megszeressük és tisztelettel viseljük testünket. Mikor ezzel az olajjal dolgozunk, nagyon fontos, hogy ne csak magával az olajjal kapcsolódjunk, hanem azokkal a tartalmakkal és üzenetekkel, amiket hordoz magában. A gérpfruit (Citrus X Paradisi) esszenciája is több szinten működik és egyszerre lehet hozzájárulás  ahhoz, hogy gondoskodjunk a testünkről és kihozzuk belőle az adottságai szerinti legideálisabb formát, hiszen zsírégető és alakformáló hatású, s eközben a finomabb szinten is támogatja azt, hogy elfogadjuk a testünket olyannak, amilyennek teremtetett.

Megtehetjük, hogy időt szánunk a témára és úgy használjuk fel az olajat, hogy annak nem csak hatása, hanem tartalma is legyen. Amikor tudunk időt teremteni arra, hogy gondozzuk a testünket, akkor adjuk hozzá a természetes testápolónkhoz az olajat, de mielőtt magunkra kenjük, néhány cseppjét a tenyérbe cseppentve, inhaláljuk, lélegezzük és vegyük magunkhoz azokat a tudásokat, amiket magában hordoz. Tudjuk azt, hogy miért használjuk most éppen ezt az olajat. Aztán szerető gondoskodással masszírozzuk be a bőrünkbe. Legyen a grépfruitolaj egy szerelmes üzenet, amit a testünknek küldünk.

Testtudat

Persze a test külső jegyeinek elfogadása csak egy lépcsőfoka annak, hogy önmagunkkal olyan kapcsolódást alakítsunk ki, amelyikben zabolátlan és felszabadult áramlás nyílik a szexualitásnak. Nagyon fontos lenne minden nő számára, hogy női test tudatosságot sajátítson el. Ebbe beletartozik például az, hogy ismerjük a test örömpontjait, illetve jól ismerjük magát a gyönyör kapuját, amit oly mértékben tabusított a külvilág, hogy a legtöbb nő még csak nevén nevezni sem képes hangosan, arról nem is beszélve, hogy kevesen vagyunk, akik megkapták azt az útravalót, hogy mielőtt mástól várod el, hogy gyönyörhöz juttasson, tanuld meg önmagadnak megadni azt.

A férfival megélt örömök minőségét azonban egészen új szintre emeli, ha egy nő képessé válik a saját testével szerelembe esni és önmagával teljes önátadásban szeretkezni. A magunkkal való kapcsolódásnak, vagy inkább romantikázásnak éppen olyan érzékinek és minőséginek kell lenni, mint amikor a kedvesünket fogadjuk magunkba. Fontos ezt a fajta öngondoskodást részévé tennünk az én-időnek, ha a szexualitásunkban blokkok, gátak alakultak ki és nem tudjuk átadni magunkat egy párkapcsolatban az érzékiségnek.

Az ilyen terápiás minőségű én-időt meg kell tervezni és fel lehet építeni. Ez a randevú önmagunkkal épp úgy megkívánja a részletekre való odafigyelést, mint amikor egy férfivel készülünk szavakkal, pillantásokkal, érintésekkel, bájjal, flörttel, buja játszadozásra.

Szerelembe esni

Első lépésként abban segíthetünk önmagunknak, hogy feloldódjunk annyira, hogy le tudjuk tenni a szégyen és bűntudat érzéseit, amelyek sokszor megjelennek a nőkben a szexualitással, vagy az önmaguknak való örömszerzéssel kapcsolatban. De egy jó fajta bor megfűszerezve néhány jól választott hozzávalóval, csodákra képes.

Az egyik kedvenc receptem:

1 üveg bor (ízlésnek megfelelően)

2 csepp rozmaring

2 csepp zsálya

4 csepp fahéj

4 csepp vadnarancs

4 teáskanál cukor, vagy méz (opcionális)

1 picike rum

Elkortyolgatva az érzékeinkre hangolt, mécsesekkel sejtelmessé tett fürdőzés közben, amit olyan olajokkal illatosítunk, amelyek nem csak érzékeinket hangolják, hanem nyitogatják bennünk azokat a kapukat, amelyek mögé bezárult a gyönyörök élvezetének képessége. Erre is van olajunk, sőt írok hozzá receptet is:

Keverje el kisebb, vagy éppen nagyobb mennyiségű tejszínben

4 csepp jázmint

3 csepp ilang-ilangot

2 csepp muskotályzsályát

7 csepp rózsát

Ez a keverék megfelelően ellazít, kioldja a feszültségeket, ébreszti az érzékiséget és kacér játékosságba csal, kimozdít a realitások és racionalitások hétköznapi falai közül, amelyekre semmi szükség nincs az erotikus játszadozások során és felszabadít a tabuk és félelmek gátjai alól. De ha ezek a gátak szélsőségesen erősek benned, próbáld ki ezt:

4 csepp rozmaring

5 csepp rózsa

2 csepp kardamom

3 csepp pacsuli

A fürdőzéssel töltött időt szánd arra, hogy valóban ellazulttá válj. Állítsd le a mindennapokban zakatol fogaskerekeket és lehunyt szemmel csak kapcsolódj a testedhez. Tudatosan éld át a víz lágyan simogató érintését, meleg ölelését. Engedd, hogy a feszültségek kioldódjanak belőled. Figyeld meg, hogy hogy is vagy te a testedben, milyen érzetek és érzések járnak át. Figyeld, ahogy a feszültségeket kioldják a meleg víz és az olajok közös erői és engedd, hogy gondoskodjanak rólad.

…aztán ha elfogyott a fűszeres bor és  te is ellazultál, átváltottál egy önmagadra figyelő működésre szállj ki a vízből. Nincs jobb a bőrnek, mint a vizes testet olajokkal kényeztetni.

Akár a fenti olajokat is használhatod bázisolajjal keverve, de írok még mást is, hogy legyen választásod:

1o ml bázisolajba kerülnek az alábbiak:

12 csepp szantálfa

5 csepp ilang-ilang

5 csepp vanília

1 csepp fahéj

1 csepp jázmin

(marad belőle máskorra is…)

Kapcsolódás önmagunkkal

Ez a masszázs alkalmat adhat arra, hogy feltérképezd, felfedezd a tested. Megtaláld azokat a forráspontokat, ahol az öröm alig várja, hogy felszínre törjön. Vedd észre, hogy milyen érintés, milyen mozdulat, milyen mozdulás esik jól és engedd, hogy a magaddal való kapcsolódás elmélyüljön annyira, hogy észrevedd, mit kíván a tested és akkor elzenéli neked mindazokat a dallamokat, amelyek majd összecsengenek annak a férfinek a dallamával, aki méltó arra, hogy közösen zenéljetek.

Női áramlások, árapályok

Amikor a testünkkel már képessé válunk gyengéd viszonyt ápolni, egy következő lépés az, hogy a testi folyamatainkkal is képesek vagyunk együttműködni, együtt áramolni. Ehhez azonban szükséges az is, hogy megismerjük, tudatossá tegyük ezeket a folyamatokat. A ciklus áramlása meghatározó számunkra, mivel befolyásolja a működésünket, még a szexualitás terén is. Megfigyelted már, hogy mikor érzed a legvonzóbbnak magad? Hogy mikor ébred benned a vágy? Mikor vagy leginkább nyitott a férfiak felé? A flörtre, a szexre?

Egy nagyon fontos tudás a nők számára, hogy ismerjék a ciklus különböző szakaszainak sajátosságait. Nem, valóban nem mindig állunk készen arra, hogy befogadjunk egy férfit. És nem mindig egyforma intenzitású együttlét kellemes és kívánatos számunkra. De mindezekre odafigyelni, s ezeket a folyamatokat tudatosan használni végképp nem tanítottak meg bennünket az iskolában – autodidakta módon, vagy fókuszált, vezetett, egyéni, illetve csoportos műhelymunkák során sajátíthatjuk el ezeket.

Tudtad például, hogy a szexualitásunkat determinálja az, hogy miként viszonyulunk a vérzésünkhöz. hogy milyen tapasztalat és élmény volt a menarche, hogy miként fogadta a környezetünk – és ebbe nem csak anyánk és az ő útravalói, hanem apánk reakciója is beletartozik.

Ezekkel a női folyamatokkal, női sajátosságokkal és szakralitásokkal fontos megismerkedni és dolgozni annak érdekében, hogy végérvényesen megszabaduljunk a tabuktól, tévképzetektől, tévedésektől és elinduljunk annak irányába, hogy letegyük a ránk aggatott szerepeket, cimkéket és beleálljunk azokba a női erőkbe, amelyekkel szövetkezve, szégyentelen, gátlástalan és valóban felszabadult lehet szexualitásunk. Ezzel folytatjuk legközelebb…

Megjelent az Aromatika magazinban, 2020 (Érzéki örömök illatos kertje 2. rész)

Tetszett?

Osszd meg Facebookon
Küldd el emailben

Szólj hozzá

Az oldal tartalma nem másolható

Ha szeretnél kapcsolatban maradni, akkor csatlakozz a közösségi oldalaimhoz.