Légzés és illat

A légzés önmagában nagyon jelentős élettani folyamatunk. Leginkább azért, mert az élet alapvető feltétele, de túl ezen is számos jótékony hatással rendelkezik, amelyek elég jelentősek ahhoz, hogy indokolják: ejtsünk róla egy kicsit több szót önmagában is, mielőtt az illóolajok inhalálásának előnyeire térnénk rá. Sok mindenre hatással van az, hogy hogyan lélegzünk, az pedig különösen, ha …

Illóolajok hasznosulása az emberi testben

Amikor az illóolajokban rejlő hatásokról beszélünk, akkor a legfontosabb fogalmak, amivel meg kell ismerkednünk: a biohasznosulás, a diffuzió (szétáradás) és az abszorpció (elnyelődés). Az olajok, mivel kifejezetten apró hatóanyag molekulákból állnak, könnyen be tudnak jutni a szervezetünkbe, vagyis könnyen elnyelődnek és könnyen szét is áradnak, vagyis eljutnak tetőtől talpig mindenhova. A bejutás azonban egy dolog, …

Csak lélegezz…

Az aromaterápia célja, szubtilis és fizikai kihívások esetén is, hogy az illatok által támogatást tudjunk adni a bennünk zajló testi vagy lelki folyamatoknak. Erősíthetjük, csillapíthatjuk, előidézhetjük, vagy megszüntethetjük azokat. Ennek minden esetben meg van a maga kémiai háttere… hiszen minden kémia… még az érzelmi állapotok is. De most nem is ezt akartam fejtegetni, hanem arról …

Az alapítók története – video

Ez a videó, amitől libabőrös vagyok napok óta. Sokkal többről szól, mint egy cég, ami teljesen transzparenssé teszi önmagát minden tekintetben mindazok számára, akik alkalmazzák, vagy megosztják másokkal az általuk forgalmazott olajokat, bár ez a fajta működés sem lenne kevés és önmagában is egyedülálló, példaértékű. Mégis sokkal inkább szól hitről, szándékról, hatalmas célokról, kitartásról és …

Biztonsági háló

Lassan indulok itthonról… felszerelkezem. Viszem a diffuzert az autóba, kiválasztom az olajat, ami ma segít majd átkeretezni a maszk üzeneteit, amit viselnem kell. Becsúsztatom a táskám oldalzsebébe a kézfertőtlenítőt, bekenegetem magam tömjénnel és átfutom gyorsan az olajos szütyőm, hogy minden benne van-e ami kell. Aztán rájövök, hogy most kevesebb olajat is elég magammal vinni. Most …

Megadni a testnek, ami a testnek jár

Egyre inkább figyelek a táplálkozásomra. Bevallom nálam ez sosem volt központi téma, de mára felismertem, hogy milyen nagy mértékben határozza meg az egészségünket és az első olyan terület, aminek tudatos alakításával sokat tehetünk önmagunkért. Ha nem is voltam tudatos táplálkozó, azért az étrendem ösztönösen is viszonylag jó volt, mert kamasz korom óta nem eszem olyan …

Viszonyulás az illatokhoz

A korábbi bejegyzésemnél felmerült, hogy “azzal az olajjal, ami nem tetszik, dolgod van” – és ebben természetesen van igazság. Az olajokkal kapcsolatban is minden úgy működik, ahogy az életben. Ha van valami, ami nem tetszik, ami taszít, ami “triggerel”, feszültté tesz stb. – az mindig rávilágít valamire saját magadban. Valamire, ami nem emelkedett még benned …

Illat barát

Annyira érdekes megtapasztalni, hogy vannak illatok, vagy illat keverékek, amelyek első vagy már második, sőt sokadik tapasztalásra sem lesznek a kedvenceink, aztán mégis egyszer csak változik valami és éppen abban az illatban érzed a legjobb támogatást. Már több alkalommal megtapasztaltam ezt, hogy átformálódik, átalakul a viszonyulás. Valami történik belül, valami változik, módosul, átminősül és befolyást …

Az oldal tartalma nem másolható