Csak olyan korlátok léteznek, amelyeket valójában így vagy úgy, de mi magunk teremtünk meg önmagunk számára. Elhisszük a felmenőink példáit, a nevelésünk során a szüleink, a nevelőink, tanáraink, később a korosztályunk ránk hatásait, vagy amit látunk magunk körül a világban és levonjuk saját konzekvenciáink, s azt gondoljuk nem lehet másként, s minden lázadás, minden sokszor a külvilág számára deviánsnak minősített működésünk, minden konvenciókkal való szakításunk gúzsba kötjük, hogy idomuljunk, megfeleljünk, elfogadott formába rendeződjünk. Elhisszük magunkról azt a képet, amit mások festenek és projektálnak rólunk, miközben mindenki saját tartalmai és minőségei szerint észlelhet csak másokat. Elhisszük, hogy az álmainkat élni kiváltság, ami csak keveseknek adatik meg, vagy hogy a sikeres élethez valakit csak a jószerencse segített hozzá, vagy hogy a boldogság és harmonikus élet, csak festett kép.
Bár mindezekkel egyszerű ledobni magunkról az életünkért való felelősségvállalás terheit, mégis inkább a világ legnagyobb tévedése ez.
Aztán egy nap arra ébredünk, hogy nem ilyen életről álmodtunk, nem ezt vártuk az élettől, magunktól… – és ennek az érzésnek a súlyáért magunkkal szemben, nekünk kell felelősséget vállalni, még inkább elviselni.
Talán ekkor még él bennünk valami, ami hallatva a hangját azt mondja: még megkaphatod az életet. Azt az életet, ami valóban az életben rejlő lehetőségekről, az élet élményéről, a létezés értelméről, az életörömről szól. Arról, hogy minden napnak ünnepnek kéne lenni, amit itt tölthetünk.
Ekkor még van mód arra, hogy megadjuk magunknak azt a lehetőséget, hogy ledobva magunkról az elvárásokat, mások által ránk ruházott szerepeket, felvett viselkedési és gondolkodási sémákat – kilépjünk mindazokból a játszmákból, helyzetekből, szokásrendekből és mintákból, amelyekkel teljesen tévesen vállaltunk azonosságot.
Ki teszi meg érted, ha Te önmagadért nem? És mikor, ha nem most, ebben a pillanatban?
A fák, a gyökerek olajai által hordozott minőségek és tartalmak, vissza vezethetnek bennünket ahhoz a mélyen, legbelül bennünk fakadó forráshoz, ami minden ráruházott tartalomtól mentes. Bizonyos olajok hatóanyagai valóban képesek rá, hogy a változás hullámait keltsék az elménkben, letisztítsák és felszabadítsák gondolatainkat és támogassanak abban, hogy visszataláljunk önmagunkhoz.
Önmagában bármennyire is hatásosan, eredményesen használhatóak az olajok az önismeret és önfejlesztés területén – nem többek, mint eszköz, amivel csak egy jó kertész, vagy egy jó zenész tud úgy bánni, hogy nyomában termés, vagy valódi muzsika legyen.
Amikor átformáljuk magunkat és megszabadulunk a fizikai síkon a mérgektől, vegyszerektől, szennyektől, amelyek utat találtak a testünkbe, akkor az olajok nem csak testünkre fejtenek ki hatást, hanem megtisztítanak bennünket a lélek és az elme szintjén. Minden, ami a fizikai világban történik – csak szimbólum. Szimbóluma mindannak, ami érzelmeink és gondolataink szintjén történik bennünk. Semmi nincs a külvilágban, ami korábban ne lett volna jelen az elménkben.
Vigyázzunk gondolataink tisztaságára, mert miképpen vetünk elménk talajában, aképpen aratunk gyümölcsöket a világban. Mi teremtjük a magunk valóságait. Ez pedig ne legyen más, mint hogy szabad, független, határok és korlátok nélküli vagy!
