Ilyenkor ősszel még inkább, de általában is elmondható, hogy az OnGuard® az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb keverékünk.

Azért is, mert rengeteg módon alkalmazható.

Alapvetően egy olyan kompozíció, amely célja az immunfunkciók erősítése és támogatása. A borongós, nyirkos napokon a benne lévő vadnarancs, fahéj, szegfűszeg, eukaliptusz és rozmaring együttes hatása jelentős hozzájárulást adhat ahhoz, hogy szervezetünket felvértezzük a kihívásokkal szemben, hiszen alapvető immunitásunk minden területét megérinti erejével, mint például a légzőrendszer és az emésztőrendszer, melyek a leginkább kitettek a támadásoknak.

Azon kívül, hogy az OnGuard® illóolaj keveréket szükség esetén használom belélegezve, vagy a gerinc mentén bemasszírozva, párologtatom a diffuzeremből is, hiszen alkalmas arra, hogy a teret is tisztábbá és egészségesebbé varázsolja körülöttünk.

Az OnGuard® azonban nem csak egy illóolaj keverék, hanem egy egész termék család. A kézfertőtlenítője és kézmosója szintén ezeket az olajokat tartalmazza, amit a kisfiam esetében is szívesebben használok, mint bármi mást, hiszen a gyakori kéztisztítás és kézmosás ellenére sem rongálja a bőr természetes védőrétegét.

A tisztító koncentrátummal pedig a felületeket, gyakran érintett eszközöket szeretem áttörölgetni és számomra tökéletes biztonságérzetet ad anélkül, hogy vegyszerben úszna a környezetem, de persze sima takarításhoz, mosogatáshoz is ezt használom.

Többek között egyébként ez a sokoldalúság az, ami a dōTERRA olajokat gazdaságossá és takarékossá teszi: sokféleképpen alkalmazhatóak és számos egyéb dolgot kiváltanak a háztartásban az egészségmegőrzéstől kezdve, a takarításon át, a szépségápoláson keresztül, a konyhától a hálóig, a fürdőtől a gyerekszobáig. Rengeteget spóroltam már általuk.

Nem rég egy orvos professzor előadását hallgattam, vagyis inkább vele folytatott beszélgetést és nagyon érdekes volt, amikor arról beszélt, hogy az olajok, úgy általában, hogyan hatnak bennünk. Nem, nem arról van szó, hogy az olajok legyőznek minden kórokozót a szervezetünkben. Gyakorlatilag saját immunrendszerünk katonáit (T-sejtek) vértezi fel olyan módon, mintha azok vasember páncélját öltenék magukra. Az olajok gyakorlatilag abban tudnak segíteni, hogy védelmi mechanizmusainkat erősítik és öngyógyító folyamatainkat támogatják, élénkítik.

Nekem ez tetszik! 🦸‍♀️🦹‍♀️🦸

Tetszett?

Osszd meg Facebookon
Küldd el emailben

Szólj hozzá

Az oldal tartalma nem másolható

Ha szeretnél kapcsolatban maradni, akkor csatlakozz a közösségi oldalaimhoz.