Érzelmi aromaterápia szett sorozat – Passion

A sorozat tartalma a szubjektív véleményemet tartalmazza, nem a cég hivatalos állításait. Az elemzés a szubtilis aromaterápia területén végzett tanulmányaim, képződéseim és intuícióim, érzéseim alapján született 2018 telén.

A Passion az a keverék, amit receptre írnék fel minden nőnek.

Leginkább azzal a céllal, hogy segítsen felszabadítani a minden nőben ott élő zabolátlanságot, engedetlenséget, szenvedélyt és a keretekből, korlátokból való kitörés ösztönét.

A magunkban hordozott generációs minták nem minden esetben szolgálják a női kiteljesedést és boldogságot. A női archetipikus szerepek közül a társadalmi berendezkedés a lány (természetesen “jó kislány”), illetve az anya minőségét, archetípusát validálja, ismeri és fogadja el.

Ameddig ezekben a szerepekben vagyunk és ennek megfelelően működünk: csendben vagyunk, alkalmazkodunk, elfogadunk, befogadunk, táplálunk, gondoskodunk, életet adunk, szolgálunk, simulékonyak vagyunk, megengedőek – addig elfogadottak vagyunk.

Bár ma már bizonyos értelemben és bizonyos szintekig léteznek a női jogok – sokáig annyira a jó kislány, anya és jó feleség szerepeibe voltak a nők kényszerítve, hogy szavuk, szavazati joguk, sőt saját sorsuk alakulásába beleszólási lehetőségük sem volt.

Számomra a Passion illata nem csak a szexualitáshoz kapcsolódó szenvedélyről szól, hanem a szenvedély minden olyan aspektusáról, amit a kiteljesedett női létben megélhetünk.

A női kreativitás hatalmas erő. Mégis nagyon lefojtották a történelem során. Nem túl sok teret kapott arra, hogy kifejeződjön.

Pedig a női lét nagyon változatos, színes, áramló – alapvető működtetője a kreativitás, a szenvedélyesség. Ezek nélkül egy nő sem boldog, sem egészséges nem lehet.

Mégis a mostani szabadabb időkben, annak ellenére, hogy sokkféle keretből kiszabadultunk, számos külső-belső ellentmondásból fakadó feszültség hat a lélek szintjén bennünk nőkben.

Bár lebontódtak bizonyos korlátok – ennek ára az volt, hogy számos szerepben kell egyszerre teljesítenünk.

Anyaság, háztartás, párkapcsolat, munka, karrier, önmegvalósítás – sorolhatnánk azokat a területeket, ahol egyformán szeretnénk megfelelni. Ebben azonban könnyen kiéghetünk.

A nők társadalmi, családon belüli pozicionálódásának állandó szélmalomharca oda vezetett, hogy a nők egészségi állapota megrendült, a női szexualitás elfojtódott, ahogy a nők generációkon át fuldokoltak a rájuk kényszerített elvárások fűzőjének szorításában.

Éveken keresztül nőkkel dolgoztam terápiás munkában és tudom, hogy mennyi – mennyi öröklött sebet visel magán a nő, a kollektív nőiség. Lesz alkalom, amikor erről és ennek gyógyításáról fogunk beszélni, de most csak annyiban mindenképp érdekes számunkra a téma, hogy a Passion a nőknek a nőiség több aspektusában is tud segíteni:

  • Egyrészt az által, hogy kimozdít a megrekedt élethelyzetekből, parazsat ad ahhoz, hogy változtassunk és kilépjünk azokból a működéseinkből, amelyek megfosztanak attól, hogy önmagunk legyünk.

  • Segít abban, hogy tudjunk egy kicsit fittyet hányni az elvárásokra és merjünk önmagunk lenni és a saját utunkat járni.

  • Életbátorságot és merészséget ad annak, aki használja.

Ezek pedig mindenre kiterjednek, a családi életre, a munkára, minden tevékenységünkre és a szexualitásra is.

Utóbbi az a tér, ahol a női minőségek elfojtása legtöbbször megmutatkozik (akár közvetlen, akár közvetett folyamat az) és sok nő a szexet, amit tápláló tűznek kellene megélni, kötelező nyűgnek és szolgálatnak érez, vagy azért mert nem élvezi, vagy azért mert nem meri megélni azt a zabolátlanságot, szégyentelenséget, azt a játékosságot, ami ahhoz hozzátartozik és amitől felszabadító örömforrássá válik. Vagyis nem meri kifejezni és megélni a szenvedélyes nőt – egyszerűen azért, mert azt tanították, hogy az rossz lány szerep és nem elfogadott, nem összeegyeztethető a jó feleség és anya archetípusával, azokkal a mintákkal, amelyek a legaktívabbak és legerőteljesebben ható erők – ezzel az árnyékba, a titokba, a tabuk közé száműzték az egyik legfontosabb lélek és én részüket.

Amikor ezt visszaköveteljük, akkor a Passion támogatni fog benne.

Ezek mellett a Passion mindig jól fog jönni, amikor azt érezzük megállt körülöttünk az élet és unatkozni kezdünk. Mondhatni, hogy felkavarja az állóvizet és az izgalmak, a szikrák, a változások irányába fog segíteni bennünket. Felébreszti a kreativitást, az alkotóerőt, a változtatás képességét, a belső tüzet, ami táplál és hajt bennünket.

Melegítő hatású olajok teszik erőteljessé, mint a gyömbér, a fahéj, a kardamom mag, a szegfűszeg és lágyítja a jázmin, a damiana levél, van benne szantálfa és vanília is.

GYÖMBÉR (Zingiber officinale)

A gyömbér illóolaja jól összefoglalható egyetlen kifejezéssel: személyes integritás.

Arra ösztönöz bennünket, hogy saját kezünkbe vegyük az életük feletti kontrollt és át tudjunk lépni a mások által sugallt kishitűségen és merjünk hinni önmagunkban.

Belső erőt ébreszt bennünk ahhoz, hogy bátorságunk legyen megtenni olyan dolgokat is, amelyek bár mások által nem feltétlen támogatottak, mégis mi hiszünk bennük és fontosak számunkra.

Kapcsolódik a szenvedélyhez a szexualitás vonatkozásában is, hiszen felszabadítja az elfojtott vágyakat, ösztönkésztetéseket és abban is segít, hogy merjük kifejezni és megélni azokat.

FAHÉJ (Cinnamomum zeylanicum)

A fahéj szintén a szexualitás egyik olaja, de érdemes hangsúlyozni, hogy ennek nem csak szigorúan a szerelmes együttlétekkel van összefüggése.

A szexuális energia az alkotásban, az új dolgok létrehozásában, a kapcsolódásaink minőségében, de még az anyagiakkal való viszonyainkban is szerepet játszik, sőt egész lényünk működésére hatással van.

A jóga és a védanta filozófia ezt az energiát a kundaliniként definiálja, amely áthatja és meghatározza a test, az elme és a lélek működését, irányultságait is, attól függően, hogy melyik energia központban nyer kiterjedést.

Amikor a szexuális energiákat említjük tehát, érdemes mindezeket mögéjük látni.

A fahéj segít a hitrendszerek megváltoztatásában és itt a traumákból fakadó téves konklúziók átírására is gondolok.

Begyógyítja azokat a sebeket, amelyek akár abúzus élményből eredve, blokkolják az előbb említett kundalíni erőnek a működését, kifejeződését, megnyilvánulását.

Továbbá a fahéjnak abban is szerepe van, hogy miközben legintimebb, legbensőbb vágyainkat éljük meg és fejezzük ki bármilyen téren is, biztonságban és megtartottságban érezzük magunkat.

KARDAMOM (Elettaria cardamomum)

A kardamomnak tulajdonképpen van egy kiegyensúlyozó szerepe ebben a keverékben, ami abban áll, hogy az előtörő szenvedélyességben és zabolátlanságban megtartson bennünket egy objektív állapotban, tehát bizonyos szempontból földeli azokat az erőket, amelyek ébrednek a keverék hatására.

Nem enged annak, hogy szélsőségessé és torzulttá váljon mindaz, ami esetleg hosszú ideig elnyomott volt bennünk és most teret nyer, vagy éppen annak hogy az alkotás, teremtés, tenni akarás vágya és tüze ne hajtson bennünket megfontolatlan döntések és lépések felé.

A kardomomnak egyébként a keverékben megtalálható szegfűszeggel van egy a mi szempontunkból most fontos és nagyon hasonló tulajdonsága, mégpedig az, hogy segítenek kimozdulni a megrekedtségből, a lefagyottság állapotából.

SZEGFŰSZEG (Eugenia caryophyllata)

A szegfűszeg másik tulajdonsága azonban még nagyobb jelentőségű a keverékben, méghozzá az, hogy a különböző önszabotáló működéseinket fogja kiiktatni. Tehát nem enged teret annak, hogy elbátortalanítsuk magunkat, vagy lebeszéljük magukat azokról a döntésekről, amelyek bár kitessékelnek bennünket a megszokott komfortzónánkon, mégis hosszútávon javunkat, fejlődésüket, előrelépésünket, függetlenedésünket, önállóságukat, vagyis személyes integritásukat szolgálják.

A szegfűszeget egyébként ajánlom önmagában azoknak, akik nem tudnak nemet mondani másoknak, így viszont saját maguknak mondanak sorozatosan nemeket.

Fog segíteni abban, hogy mások és a saját érdekeik szolgálata között egyensúlyt tudjanak tartani.

JÁZMIN (Jasminum grandiflorum)

A jázmin a keverék lágysága és finomsága.

Egy női olaj, de ez nem jelenti természetesen azt, hogy ez a keverék női minőségű lenne tőle. A jázmint Indiában mint az éjszaka királynőjét említik. A tiszta, szennyezetlen szexualitás olaja.

Egyik aspektusában a belső erőforrásokkal kapcsol össze és segít megtalálni saját magunkban azokat a készségeket és képességeket, azokat a tulajdonságokat, amelyekből meríthetünk, amelyekhez vissza-vissza térhetünk, amelyekbe belepihenhetünk erőt gyűjteni.

Erős alapjaink felfedezéséhez, felismeréséhez segít hozzá.

Másik aspektusában, talán nem váratlan, de szintén a szexualitáshoz kapcsolódik. Egyrészt oldja a gátlásokat és ébreszti a vágyat. Hozzásegít ahhoz, hogy lényük szexuális minőségének működéseit, szerepeit megértsük és integrálni tudjuk az életünkbe.

Ugyanakkor a szexuális energiákat ki is egyensúlyozza, tehát a sokat mérsékli, a keveset pedig serkenti. Pozitív szexuális élményekhez segít hozzá és ezáltal szintén szerepe van abban, amikor abúzus élmények feldolgozásával foglalkozunk terápiás szinten, mert segít abban, hogy magával a szexuális vággyal való viszonyt rendezze és leválassza róla azt a drámai tapasztalást, amely a továbbiakban hosszú időre csorbíthatja azt.

A korábban említett túlzott jó kislány szerepből is segít kilépni ez az illat – és segít az érzéki nőiség birodalma felé nyitni.

Damiana (Turnera diffusa)

A Damiana is az afrodiziákumok sorába tartozó illóolaj, amit már az ókori maják is szexuális stimulánsként alkalmaztak. Tovább erősíti azt a vonalat, amit az eddigiek képviseltek. Oldja a gátakat, gátlásokat és a fesztelen önfeledtséghez segít hozzá.

SZANTÁLfa (Santalum album)

A keverékben benne lévő szantálfának is több szerepe van az olajban.

Egyrészt magát a szexualitást magasabb szintre emeli, mint ösztönkésztetés és annak magasztosabb, spirituális vonatkozásoktól sem mentes perspektíváját tárja fel.

A szantál mint szakrális olaj abban fog támogatást adni, hogy magasabb szintre emeljük tudatosságunkat, fejlesszük intuícióinkat és összekapcsolódjunk azokkal a magasabb szintű erőkkel, melyek láthatatlanul vezetnek bennünket céljaink elérése felé.

Meditációs olajként használjuk, hiszen segít abban, hogy megfelelő befelé figyeléssel, elmélyüléssel forduljunk a bennünk munkáló dolgok iránt és megtaláljuk a megfelelő és méltó módját annak, hogy megvalósítsuk, megteremtsük azokat.

És ezzel el is érkeztünk a 6. keverékhez, a CHEER megismeréséhez, ami az öröm erejét, érzését, a boldogság állapotát, a jóllétet jeleníti meg.

Mind arra törekszünk, hogy ezekkel minél gazdagabban átitatva a pillanatainkat éljük életünket. Ezzel zárjuk következő alkalommal a sorozatot.

 

Korábbi részek:

Bevezető

Console – megtartás, átalakulás

Forgive – elengedés és megbocsátás

Peace – a belső csend és béke 

Motivate – ösztönző keverék

Tetszett?

Osszd meg Facebookon
Küldd el emailben

Szólj hozzá

Az oldal tartalma nem másolható

Ha szeretnél kapcsolatban maradni, akkor csatlakozz a közösségi oldalaimhoz.