Illat wellness – életmód trend

A wellness, maga az öngondoskodás. A jóllét állapotának tudatos célkitűzése. Amiért nap, mint nap következetesen teszünk azzal, hogy odafigyelünk magunkra és olyan eszközöket gyűjtünk magunk köré, amelyek alkalmasak rá, hogy általuk jól és jobba legyünk testben és lélekben egyaránt.

A wellness egy életmód program, élet filozófia.

Olyan életforma, amely a fizikai és szellemi fittség megtartására és fokozására törekszik azért, hogy életünk minden területén saját elvárásaink szerint a legjobban tudjunk teljesíteni, legjobb módon tudjuk önmagunkat megélni, tehát a legjobbat hozzuk ki magunkból.

Holisztikus rendszer, amibe a táplálkozás, a testmozgás, a relaxáció, a masszázs, a minőségi öngondoskodás, az én-idő tudatos megtartása, a rekreáció összessége tartozik bele.

A wellness élményhez minden hozzátartozik, ami támogat abban, hogy kiegyensúlyozottá, derűssé és örömtelivé váljunk. Testünket lelkünket pozitív érzésekkel töltsük meg. Erőforrás, amely belülről tart meg a kihívásokkal szemben.

A wellness életmódot egészében kísérhetik az illóolajok. Minden tevékenységbe bevonjuk őket, általuk emelve azok minőségét.

Egy-egy olaj, vagy keverék hozzájárulás tud lenni ahhoz, hogy megtámogassuk a kikapcsolódáshoz, töltődéshez, önfejlesztéshez, öngondoskodáshoz kapcsolódó tevékenységeknek az eredményességét és hatékonyságát.

Az illóolajok kémiai tulajdonságaik által fejtik ki speciális hatásaikat testre és lélekre egyaránt. Ellazíthatnak, oldhatnak, energizálhatnak és támogathatnak bizonyos élettani folyamatokat, mint az táplálék feldolgozás, a légzés, az alvás, így nagy segítséget jelenthetnek számunkra abban, hogy optimális működését idézzük elő egész szervezetünknek. Megélhetjük a megelégedettség, belső béke és kiegyensúlyozottság állapotát – amelyből hatékonyabban irányíthatjuk életünket.

Összegyűjtöttem néhány olyan tevékenységet, ami az illóolajokkal kiegészítve, még inkább támogathat mindenkit a wellness általi jólét elérésében:

Mozogj!

Legyél minden nap aktív és válassz magadnak egy olyan sportot, mozgásformát, amiben örömödet leled. Amibe belefeledkezve felszabadulsz a hétköznapi rutinok, az elvárások alól és amely által tested egyre erősebbé, ellenállóbbá és fittebbé válik.

A mozgásra nem csak a testnek, az elmédnek is szüksége van. Feszültség levezetés, határ feszegetés, a belső erőid felismerésének, mozgósításának lehetősége, amiben megélheted, fejlesztheted a testedben való tudatos jelenlétet.

Kiegészítheted ezt a tevékenységedet a sportolók támogatását célzó illóolaj keverékekkel, mono olajokkal és krémekkel, amelyek fokozzák a mozgás élményét, az izmok és ízületek komfortján keresztül.

Bizonyos illóolajok segíthetnek abban közvetett módon, hogy jobb teljesítményt érj el a mozgás során, így hatékonyabbá váljanak edzéseid.

Próbáld ki a borsmentát, a rozmaringot, az eukaliptuszt, mozgás előtt és után, akár inhalálva, akár a különböző izom csoportokba masszírozva, ízületekbe dörzsölve.

Mozdulj és az életed is irányt vált

Táplálkozz megfelelően

Törekedj rá, hogy tápanyagokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben, esszenciális zsírsavakban gazdag, lehetőleg friss, élő ételeket fogyassz. Emellett pedig érdemes hozzájárulni még a teljes értékű táplálkozáshoz megfelelő étrend kiegészítőkkel, emésztés javító enzimekkel és probiotikummal – mindezt persze természetes összetevőkből.

Az vagy, amit megeszel.

Táplálkozásod minősége még gondolkodásodra, viselkedésed jellemzőire is hatással lehet. Befolyásolja az agyad és idegrendszered működését, így: szemléletmódodat, a döntésképességedet, a problémamegoldó képességedet… – szóval valóban az életed alapját adja.

A számtalan étkezési trend között azonban lehet, elveszettnek érzed magad. Ahelyett, hogy tévesen olyat választanál, amelyik nem felel meg valójában az igényeidnek.

Kiválasztani azt, hogy milyen étkezési mód van rád a legjobb hatással – önmegfigyelésen alapszik és nem hangzatos trendeken. Vedd észre, hogy a különböző étel típusok milyen hatással vannak rád. Miből nyersz energiát, mi tompít? Mi az ami kellemes és könnyű testérzetek kelt, mi az, ami elnehezít? Mit hogyan és mennyi idő alatt emészt meg a tested? Válaszd ki azokat, amelyek pozitív hatást gyakorolnak rád és azokra helyezd a hangsúlyt a továbbiakban.

Az étrend kiegészítőkön és emésztő rendszert támogató készítményeken túl, aromatizáld ételeidet illóolajokkal. A saláták, húsok, desszertek, smoothie-k ízvilága még inkább izgalmassá és gazdaggá tehető általuk. Támogathatod és regenerálhatod ilyen módon emésztőrendszered és optimalizálhatod a benne zajló folyamatokat.

Fogyassz megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékot

…ehhez nagyon nincs mit hozzáfűzni. A jó minőségű víz megfelelő mennyiségben elengedhetetlen. Aromatizáld terápiás tisztaságú narancs-, citrom-, vagy grépfruit esszenciákkal, hogy még inkább élvezhesd a jótékony hatást.

Figyelj az aktív tevékenységek és a pihenés egyensúlyának megtartására

A megfelelő pihenés és éjszakai alvás a tested és az elméd számára is elengedhetetlen. Számos olyan folyamat zajlik ilyenkor a testedben, amely döntően befolyásolja a következő napi teljesítményedet.

A mély és minőségi pihenés során dolgozza fel az idegrendszered a napi történéseket, eseményeket, érzelmeket, ingereket és végez egyfajta rendrakást, miközben fel is tölti önmagát.

Éppen emiatt fontos, hogy legyenek eszközeid a megfelelő alvásminőség támogatására.

A jó minőségű matrac, párna és takaró mellett az is fontos, hogy megteremtsük a hangulatát, a légkörét az alvásnak. Egy jól kialakított alvás rutin fontos pillére a wellness életmódnak.

Akkor fog a pihenés valóban feltöltő erejű lenni, ha fejben is el tudod engedni a napot és le tudod tenni a kihívásokat, feladatokat, megoldandó dolgokat és valóban át tudod adni magad az alvásnak. Ehhez is használhatsz illatokat egy diffuzorból párologtatva, vagy inhalálva. Pihentető, ellazító hatása ilyenkor jól érvényesül a: levendula, lucfenyő, szantálfa, római kamilla és cédrusfa olajoknak.

Iktass be a napodba olyan időket, amikor visszatérsz belső középpontodhoz és légzőgyakorlatok, relaxáció, akár csak 2-3 perces meditációs gyakorlat által töltődsz. Ezek által a technikák által könnyebben tartod meg lelki harmóniád, nyugalmad, vagy éppen fókuszálod újra figyelmed. A relaxáció gyakorlatának elmélyítése nem csak a nap során szükséges energia mozgósításban segíthet, hanem abban is, hogy az esti órákban könnyebben add át magad az ellazulásnak, elengedésnek.

Tarts kütyü mentes napot

A mai digitális és online világban hajlamosak vagyunk arra, hogy valamin állandóan pötyögjünk. Válassz legalább 1 napot a héten, amikor mentesíted magad a kütyüktől. Vegyél a kezedbe egy könyvet, kapcsold be a diffuzered és lépj ki a mindennapok rutinjából. A digitális eszközök kék fénye megzavarhatja az esti órákban a hormonok termelődését, így ilyenkor már kerüld ezeket, hogy pihentető és mély alvásban lehessen részed.

Megfigyelheted, hogy ha bizonyos időközönként tudod mentesíteni magad a kütyüktől, újra lassabbnak fogod tapasztalni a világot, Te magad is picit visszalassulsz, ami nagyon jóleső érzés. Az internetes információ dömping, a gyors találatok, gyors reakciók, teréből kilépve megérkezhetünk a jelen pillanat valódiságába.

Használd a vadnarancs, a citrus keverék, vagy valamely virág illóolaját, hogy a hús-vér élet élmény jelenébe érkezz a kütyümentes napokon és ellazulj.

Hagyd rohanni a világot, Te pedig éld meg a pillanatot

Kapcsolódj a Természettel

A legjobb töltődés, ha kiszabadulsz a betondzsungelből és a mezők, fák, rétek ölelésébe veted magad. A nap, a szél, a víz, az erdő – mind hozzájárul, sőt fontos tényezője annak, hogy megtaláld a wellness mindent átható élményét és értelmét magadban.

A Természet tudja leginkább kisimogatni a feszültségeket, kifújni a destruktív gondolatokat és állapotokat, hogy újra tisztán érezz és láss. Szellőztesd ki magad!

De, ha nincs módod megszökni a városból, a Természetet más módon, például az illóolajok által is megidézheted az életedbe, a jelen pillanatba, hogy átjárjanak azokkal a minőségekkel, erőkkel, energiákkal és hatásokkal, amelyeket magukban hordoznak.

Mikor belélegzed őket behunyt szemmel a város zajában, akkor is képesek a beton rengetegből az erdői fái, a mezők virágai közé repíteni és természetes élményt, a Természet élményét becsempészni a mindennapokba.

Mikor van alkalmad arra, hogy kirándulj, túrázz, vidd magaddal azokat az olajokat, olaj keverékeket, amelyek a környezeti hatások ellen védenek.

Vegyél lazító fürdőt

A víz ellazító, nyugtató hatása és, hogy jótékonyan befolyásolja a lelki folyamatokat, illetve ellazítja, felfrissíti a testet – régóta ismert tény. Ne felejts el tejben, vagy tejszínben feloldani néhány csepp illóolajat, hogy még több érzékszervedet kényeztethesse melegen ringató víz.

A fürdőzés kultúrája, élménye hozzásegíthet az önmagunkkal való kapcsolódáshoz, a női minőségek ébresztéséhez, ha megfelelően használjuk fel bennük az olajokat, akár a víz élmény fokozására, akár a szépség ápolására. Stresszoldó, ellazító, regeneráló hatása egy aromás fürdőnek, nem csak egy aktív munkanap után, de egy erőteljes edzés után is támogat abban, hogy új erőre kapj.

Döntés kérdése

Iktass be masszázsokat

Az érintés, a test szakszerű átdolgozása a megfelelő mozdulatok által holisztikus hatást fejt ki. Testben, lélekben is képes vagy megújulni, felfrissülni a masszázs által és még jobb érezheted magad a bőrödben általa. Fokozd a masszázs jótékony hatásait azáltal, hogy megfelelő illóolajokat vonsz be szándékod szerint a mindenre hatást gyakorló folyamatba.

Az izmaidban tárolódnak mindazok a feszültségek, amelyek a nap során felhalmozódnak benned. A nyakad és a vállad területei az intellektuális feszültségeket, a csípő körüli izmaid az érzelmi feszültségeket hordozzák.

Amikor ezeket a feszültségeket a masszázs során kigyúrják, kimozgatják a testedből, nem csak izmaid és ízületeid válnak rugalmasabbá, mozgékonyabbá, hanem mélyebb szinteken, az elme és a lélek szintjén is felszabadulsz.

Szaunázz

Gőzöld ki magadból a mérgeket és tisztulj tudatosan a forró gőz által is. A felöntések során pedig cseppents a citrusból, vagy az eukaliptuszból, hogy intenzívebbé váljon az élmény.

De ha nincs időd a szaunára, akkor hétköznap az is nagyon jótékony, ha csak az arcodat gőzölöd át. Egy csepp illóolajjal kiegészítve, ami lehet: levendula, bergamott, vagy eukaliptusz – remek hozzájárulás a napi wellness élményhez.

Az egészséges élet alapja a prevenció.

Ahhoz, hogy megvalósítsuk az egészség és jóllét állapotát, ahhoz valóban felelősséget kell vállalnunk és gondoskodnunk kell magunkról. Ez az öngondoskodás az önszeretet kifejeződése is, ami pedig minden szintű egészségük alapja. Akkor vagyunk jól, ha jóban vagyunk saját magunkkal és képesek vagyunk magunk felé is gyakorolni a törődésnek és gondozásnak, gondoskodásnak és igen a kényeztetésnek is azon módjait, amivel környezetünket is emeljük.

Hozzátartozik, hogy megfelelően táplálkozunk, időt szánunk a rendszeres testmozgásra, a pihenésre és a stresszkezelésre. Csökkentjük a toxikus terhelést a környezetünkben és lehetőség szerint azokat kizárjuk az életünkből. Önsegítő módszereket sajátítunk el és mindennapi wellness élményben részesítjük magunkat.

Mindezekben szerepet kaphatnak az illóolajok.

A wellness minden eszköze, befektetés önmagadba

Tudatos stresszkezelés

A stressz kezelése nem egyenlő a stressz kerülésével. Stressz mindig lesz. Viszont a rezilienciánkat, az adaptációs képességünket folyamatosan fejleszthetjük, annak érdekében, hogy ellenállóbbá váljunk a bennünket ért környezeti és egyéb hatások ellen, amelyeket szervezetünk, testünk, lelkünk stressznek érzékel.

Mindaz, amit itt felsoroltunk: eszközök.

Minél több van ezekből és minél inkább tudatosan választjuk és használjuk őket, annál inkább lesznek számunkra erőforrások. Olyan megerősítő belső rendszerré, működésmóddá válnak, amelyek alkalmassá tesznek arra, hogy jobb konfliktuskezelővé, problémamegoldóvá fejlesszük magunkat, vagy éppen jobb döntéseket és választásokat tegyünk. Alapvetően tehát az életünk minőségét befolyásolhatjuk általuk.

Tetszett?

Osszd meg Facebookon
Küldd el emailben

Szólj hozzá

Az oldal tartalma nem másolható

Ha szeretnél kapcsolatban maradni, akkor csatlakozz a közösségi oldalaimhoz.